A turnben érkező tízes döntött a Galaxy Tab táblagép sorsáról!
Ingyenesen elérhető torna, de csak a Machopokeren régóta játszó ászok vehetnek részt Veterán versenyünkön, amelynek döntőjét május 24-én rendeztük meg. A fináléban pedig a bajnoki cím mellett egy Samsung Galaxy Tab A táblagép is bekerült az asztal közepére, amit természetesen csak a legjobb játékos vihetett haza. A heads-upban erre aztán már csak ketten, gyémika45 és ßaßyke pályáztak, akik egyaránt erős lapokkal vethették bele magukat az utolsó körbe.
gyémika45: ♣10♣Q
ßaßyke: ♦4♣A
Flop: ♣8♥7♥8
Az első három közös lap után viszont úgy tűnt, hogy a nyolcasok dönthetnek, hiszen mindkét játékos párra tett szert, de a nála lévő ásznak köszönhetően ßaßyke került előnyösebb helyzetbe. A turn azonban gyorsan megváltoztatta az esélyeket, miután Fortuna belökött egy ♥10-est, ezen pedig a ♥2-es river sem változtatott, így gyémika45 két nyolcassal és két tízessel nyerte a tornát és a Galaxy Tab A táblagépet, amit azóta már át is vehetett tőlünk. Gratulálunk!